2014. június 10., kedd

Részlet a 4. fejezetből

Drága Olvasóim! (már ha ezután a sok késés után még vannak egyáltalán)
Tudom, tudom, hogy nagyon régen hoztam hoztam friss részt, és nem is akarok szabadkozni, mert nincs egyetlen valós, igazi okom rá. Ezért remélem megértitek, és továbbra is követni fogjátok blogomat. :)
Most ugyan nem új résszel érkeztem, hanem csak egy is ízelítőt mutatok be belőle nektek. Végül is ez is több, mint  semmi, nem? :) 
Ezen kívül még azt s szerettem volna mondani, hogy tudom, hogy itt a nyár, és, hogy mindenki azt várja, hogy majd hetente hozom a részeket, ami végül is egy-egy időszakokban elképzelhető, de ahogy most tekintek a nyárra, teljesen az az érzésem van, hogy egyáltalán nem lesz időm semmire. Három táborba vagyok hivatalos, ezen kívül megyek a barátnőmhöz egy hetet, meg a nagyszüleimhez, és ugye a várva várt családi nyaralás sem maradhat ki. És a végén mit veszek észre? Hogy újra itt a szeptember, újév. Szóval, csak azt szerettem volna mondani (kicsit túl hosszúra sikeredett), hogy én tényleg mindent megteszek, hogy kicsit aktívabb legyen a blog, de azért remélem megértitek, hogy én se ülök napi 24 órát a gép előtt, mert ugyebár aludni is kell. :D 
Na de ez után a sok rizsa után jöjjön is az ígért részlet a 4. fejezetből, aminek még nem sikerült címet adno, szóval ez kimarad. :)
xx
______________________________________________________________________________

,,...Két kezemmel a csap szélébe kapaszkodva hajoltam a vízsugár alá, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, már ha ez lehetséges egyáltalán. A törölköző után nyúlva, megtöröltem az arcom, majd a kezembe vettem a már nagyon régóta meglévő, fekete hajkefét. Gyors, rutinos mozdulatokkal fésültem ki kezelhetetlen loboncomat. Lassan indultam kifelé a helyiségből, hogy még véletlenül se essek el. Folyamatosan koncentrálva rakosgattam a lábaimat egymás után, míg végül odaértem az ajtóhoz. Már a kezem a kilincsen volt, és már épp nyomtam volna le, mikor füleimet beszélgetés zajai ütötték meg.
- Érzem, hogy valamit nem mond el nekem ez a lány - ez a mondat felcsigázta kíváncsiságomat, így füleimet az ajtóhoz tapasztottam, hogy még többet halljak. Tudom, nem szép dolog a hallgatózás, de minden ember követ el hibákat, nemde?
- Nem kéne olyan sokat gondolkoznod Lou! Biztos csak te gondolod így! - számomra ismeretlen férfi hang válaszolt, én pedig sejtettem, hogy jöttek meglátogatni a szobatársam.
Mivel már szerettem volna kimenni, és nem akartam, hogy lebukjak, a kezemmel megfogtam a hozzám legközelebb eső tárgyat, és más ötlet híján földhöz vágtam. A fésű hangosan csörömpölve ért le a felszínre, én pedig, mint aki jól végezte dolgát lehajoltam, fölvettem, majd már nyitottam is az ajtót, hogy távozzak.
Odakint öt srác nézett rám nagy szemekkel, és várták, hogy mondjak valamit. Ám én csak csendesen odabotorkáltam az ágyamhoz, hogy végre leülhessek.
- Clara - szólított meg Louis. Ráemeltem tekintetem, és belenéztem gyönyörű kék szemeibe, amitől borzongás futott végig rajtam. - Mit ejtettél le?
- Csak a fésűt. Kicsúszott a kezemből - hazudtam, legyintve közbe a kezemmel, mutatva, hogy nem érdekes. Esküszöm a végére annyira belejövök a hazudozásba, hogy senkinek se fog feltűnni. De természetesen ez még nincs így, mert a fiú észrevette, hogy titkolok valami, és ha rájön, hogy mit, akkor nekem végem.
Szobatársam először aggódó tekintettel vizslatott, de aztán hamar elvigyorodott, és pillantott a másik négy szobában lévő tagra. Körülbelül velünk egy idősek lehettek, és mind egytől egyik jól nézett ki. Nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy rájöjjek, ők a banda négy másik énekese. Esetlenül néztem rájuk, mert nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Itt áll öt fiú, akik közül négy úgy néz rám, mint ha most láttak volna először embert. Tördelni kezdtem a kezemet és idegesen haraptam bele a számba, majd hamarosan meg is éreztem a vér fémes ízét. Sose voltam jó a bemutatkozásokban..."

4 megjegyzés:

  1. Jonak igerkezik, kar, hogy nem a teljes resz.:/
    Mindegy, ismerem ezt a "nincs idom" erzest, tehat megertem a helyzetet. Azert legyszi ne felejtsem el az elozo reszt, mire hozod a masikat.:D (volt mar olyan)
    Tovabbi jo blogolast: Chiary.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Örülök, hogy tetszik!
      Köszönöm, hogy megértesz, és igyekszek a teljes rész felkerülésével! :)
      xx

      Törlés
  2. Nagyon jó lett. Várom már a teljes részt.
    Megértem , hogy nincs időd. Nekünk ma kezdődött el a nyári szünet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy megérted. :)
      Nekünk is péntek 13.-án volt az utolsó nap. :)
      xx

      Törlés